Sanyi bácsi elköltözik
Sanyi bácsi a diófa alatti padon ült és pipázott, amikor kinyílt a kapu, és egy fiatal lány lépett be rajta.
Amikor az öregember elé ért, mosolyogva köszöntötte:
- Jó napot, Sanyi bácsi!
- Szervusz, Marika! - fogadta a köszönést a házigazda.
- Mi szél fújt erre téged? Ritkán látunk a faluban téged mostanában.
- Pesten dolgozom, onnan nem lehet sűrűn hazaugrani, - felel Marika.
- Ülj le nálam - kínálja hellyel a vendéget Sanyi bácsi.
- Azért jöttem, - kezdte a vendég -, mert amióta itthon vagyok, másról sem beszélnek a faluban csak arról, hogy Sanyi bácsi elköltözik. Nem hiszek a pletykának, inkább magától kérdezem meg, hogy mi az igazság.
- Nem pletyka ez lelkem, a jövő hónapban már Pest környékén fogok lakni. Ha van időd, akkor elmesélem miért döntöttem így. Erre a sok beszédre igyunk előbb, - mondja az öreg, és fiatalos fürgeséggel megy be a házba. Két pohárral és egy üveggel tér vissza. Kissé ügyetlenül tölt mindkettőjüknek egy keveset.
- Isten éltesse! - mondja a fiatal lány, és felemeli a poharát.
- Éljen és viruljon az ifjúság! - feleli Sanyi bácsi és koccint vendégével.
- Saját főzésű ez a finom pálinka? - érdeklődik Marika.
- Az ám! - felel büszkén a házigazda.
- Jó pár éve van annak, amikor ezt főztem. Sok szilvánk termett abban az évben, Róza nénéd annyi befőttet rakott el, hogy minden üvege elfogyott. A sok szilvával meg kezdeni kellett valamit. Így lett belőle ez a vendégmarasztaló pálinka.
- Valóban az, - erősíti meg Marika is.
- Olyan finom, hogy az embernek kedve támad egy újabb látogatásra.
- Csak kedves vendégeknek adok belőle, azért nem fogyott még el. Úgy gondoltam, ha már mesélek, mutatnék is hozzá valamit, hogy nagyobb kedved legyen a mondandómat meghallgatni.
Kis idő múlva egy fényképalbummal a kezében tér vissza, és az albumot leteszi Marika elé.
- Nyisd ki! - biztatja kedvesen a kíváncsi leányt.
Az album első képén a hajdani kert minden szépsége meg van örökítve.
- Épp ilyennek maradt meg az emlékezetemben! - lelkesedik a vendég. - De sokat játszottam itt hajdan Sanyi bácsi gyerekeivel bújócskát... Mennyi gyümölcsöt kaptunk, és vele együtt mennyi szeretetet... - törnek fel Marikából a régi emlékek a kép láttán.
- Mit csinált Sanyi bácsi, hogy mindig ilyen szép volt a kertje? A faluban nem volt párja.
- Szeretni kell a földet, kislányom, - mondja az öreg elérzékenyülve.
- Ha szereted és törődsz vele, akkor rengeteg szépséggel, és bőven termő növényekkel, gyümölcsfákkal hálálja meg neked a sok munkát.
A következő kép az egykori tavaszt idézi, virágba borult gyümölcsfák és díszbokrok láthatók a képen. A hajdani kislány hallani véli a szorgos méhek zümmögését, és magán érzi a tavaszi napsütés simogató melegét.
Egy másik képen két diófa látható, az alatta levőn egy rózsabokor tele virággal, egy másikon meg meggytől roskadozó fa van.
- Ezt a két diófát mikor ültette Sanyi bácsi? - kérdi Marika.
- Az egyiket Sanyi fiam születésekor, a másikat meg, amikor Béla fiam született.
- És a rózsabokrot, meg a meggyfát, amikor a lányai születtek?
- Úgy van - feleli szűkszavúan az öregember.
- Mi lett a gyerekeiből? - faggatózik tovább a leány.
- Sándor fiam Szabolcsba nősült, Béla Zalában lakik.
- És a lányok?
- Marika Pest környékén lakik, Kati lányom meg Pestre ment férjhez. Mióta Róza nénéd itt hagyott, nagy nekem ez a ház, a kertről már nem is beszélve.
- Ezért költözik el a faluból? - érdeklődik a vendég.
- Nem csak ezért, - felel a házigazda elgondolkozva.
- Hanem azért is, mert megöregedtem, és sem erőm, sem szemem a földműveléshez. Mindkettő fontos dolog, és ha már egyik sincs, akkor jobb, ha időben feladja az ember. Az albumban lévő képeket is már csak a szívemmel látom, és ott őrzöm, amíg csak élek. Marikámhoz megyek lakni, mert szükség van rám... Vigyázok az unokákra, és tanítgatom majd őket a fák, virágok és a föld szeretetére. Mást nem tudok rájuk hagyni örökül. Ha meglátnak egy fát vagy virágot, eszükbe jutok róluk. Így élek tovább az ő emlékezetükben.
- Köszönöm a kellemes délutánt- állt fel Marika.
- Én meg azt, - mondta Sanyi bácsi lágyan -, hogy elhoztad hozzám a fiatalságot magaddal, ha csak pár órára is az én öreg házamba.
A vendég már a kertkapunál járt, amikor az öregember utána szólt:
- Jöhetsz holnap is, mert még sok a mesélnivalóm.
- Jó! - kiáltotta Marika, és búcsút intett a kezével, elfeledve, hogy a fáradt öreg szemek már nem látnak el odáig.
