...Mint az emberek a sót...
Benedek Elek nyomán
Volt egy öreg király,
Annak három lánya,
Mindegyikre jutott,
Egy-egy szép országa.
Melyik kié legyen,
El tudja dönteni,
Megkérdezi őket,
Őt, ki miképp szereti...
A legnagyobb így felelt,
„Mint galamb a búzát,"
Megnyugtatva ezzel,
Idősödő apját.
„Mint nyáron a szellőt,"
Mondta a középső,
Ez a válasz szebb volt,
Mint ahogy az első.
A legkedvesebb lánya,
Következett sorra,
Édesapja várta,
Hogy mi szív én, mondja.
„Úgy szeretem édesapám",
Mondta mosolyogva,
"Mint ahogy az ember lánya,
A sót vágni szokta."...
„Szedte-vette-teremtette,"
Rivallt a lányára,
Parancsot ád, nem maradhat,
Többé, udvarában.
Hiába is bizonygatta,
Sótlan élni nem lehet,
Kiűzték a palotából,
Az erdőben talált helyet.
Arra járt egy ifjú király,
Megtetszett neki a lány,
Nem kérdezte ki ő, mi ő,
Otthonába vitte már.
Feleségül fogadta őt,
Így teltek az évek,
Aztán érdekelni kezdte,
Ez a kis történet.
Mikor a lány elmesélte,
Cselt eszel ki párja,
Levelet írt jóapjának,
Hogy ebédre várja.
Szolgáinak parancsolta,
Furfangosan főzzenek,
Az öreg király ételébe,
Egy csepp sót se tegyenek.
Jöttek is a levesek,
A pecsenyét sorra,
Szemével az öreg király,
Már rég falta volna.
Mikor aztán kanalát,
Beléjük mártotta,
Száját mindannyiszor,
Grimaszra rántotta.
Nem ízlett a finom étel,
Só nélkül őneki,
Hanem a kérdést ő,
Nem restellt feltenni.
„Megbocsáts már szép öcsém,
Milyen a szakácsod?
Mindent sótlanul főz,
Te nem úgy találod?"
„Azért főz só nélkül,
Mert én úgy hallottam,
Hogy kend uram a sok sót,
Nem szíveli mostan."
"Ezt te rosszul hallottad,
Mert, én a sót szeretem,
Kitől tudod mindezt?
Mutasd meg őt nekem."
Azzal nyílt az ajtó,
A legkisebb leányka,
Ugrott hőn szeretett,
Apjának nyakába.
Sírt és rítt a király,
Mert tettét nagyon bánta,
Kerestette lányát,
Az egész országban.
Legszebbik országát,
Ő hát nekik adta,
Máig békességben,
Uralkodnak abba.
