KUTYASZORÍTÓBAN
Vera egy sövénysor mögött megbújó padon ücsörgött, arcát két kezébe temetve. Örült, hogy kicsit félrehúzódhatott az emberek vizslató tekintete elől, de még jobban örült volna, ha egyszerűen megnyílik alatta a föld, és örökre elnyeli a mélység. Szemeit elfutották a könnycseppek, arca bíbor színűre változott a szégyentől, ahogy felidézte a délelőtti eseményeket. Teljesen abszurdnak érezte, hogy épp az első munkanapján került ilyen lehetetlen helyzetbe.
Amikor reggel felvette a ropogósra vasalt, hófehér köpenyt, boldogság töltötte el. Egész nap mosolygós kedvességgel, rutinosan végezte a feladatait, és ujjongott a lelke, amikor többen is megdicsérték ügyességét. Az órájára pillantva látta, hogy már csak 20 perc van a rendelési időből, amikor kopogtattak. Elindult, hogy behívja a beteget, de az ajtó hirtelen kinyílt, és egy hatalmas németjuhász kutya dugta be a fejét a nyíláson. Vera kétségbeesve sikított, és az asztal mögé rohant. Az orvos felállt, és összevont szemöldökkel, megrovón nézett a fiatal lányra, majd meleg hangon üdvözölte a kutya után belépő férfit.
- Jó napot, Zsolt! Mi járatban nálunk?
- Üdvözlöm, doktor úr! - kezdte a férfi, de láthatóan nagyon zavarban volt. - Mi okoztuk a riadalmat?
- Nincs semmi baj. - biztosította a gazdát a háziorvosa. - Új asszisztensnőm van, Akit váratlanul ért, hogy Góliát hamarabb érkezett meg, mint ön. Igaz, Vera?
A lány elvörösödve bólintott. Tudta, hogy meg kellene szólalnia, hiszen a sötét szemüveges férfi nem láthatja sem őt, sem a mozdulatát, de nem jött ki hang a torkán. Az orvos megcsóválta a fejét és ismét a betege felé fordította a figyelmét:
- Miben segíthetek, Zsolt?
A férfi a füle mögötti hatalmas duzzanatra mutatott.
- Ó, csak nem méhészkedett?
- Nem állt szándékomban, de valahogy összefutottunk. Borzasztóan fáj, feszül és ég.
- Azt nem csodálom. Meghívom egy feles antihisztaminra. Mit szól hozzá? - próbálta humorral oldani a doktor a tapintható feszültséget.
- Lekötelez, doktor úr! Tudtam, hogy számíthatok magára. - mosolyodott el a férfi.
Vera elővette az ampullát a gyógyszeres szekrényből, és felszívta a tartalmát a fecskendőbe. Kezében tartva a fertőtlenítőt és a vattapamacsot is, tétován egyik lábáról a másikra állt.
- Adja csak ide, majd én beadom. Addig nézze meg, hogy várnak-e még kint, és ha nem, akkor legyen szíves főzzön egy jó erős kávét!- mondta az orvos, a lány kétségbeesését látva.
Vera kipréselt egy alig hallható igent, majd kiviharzott a rendelőből. A társalgóban felkészítette a kávét, majd egy székre rogyva zokogni kezdett. Kis idő múlva főnöke és kolléganője jelent meg az ajtóban. Vera nem mert rájuk nézni, annyira szégyellte magát. Összeszorított ajkakkal, az asztal szélébe kapaszkodva várta, hogy meghallja azt a végzetes mondatot, ami pontot tesz a szépen induló egészségügyi pályája végére.
Erika kitöltötte a kávékat, a doktor pedig leült, és az asztal felett átnyúlva, bátorítóan megszorította a lány még mindig remegő, jéghideg kezét.
- Meséljen! Miért retteg ennyire a kutyáktól?
Vera nagyot sóhajtott, aztán kiszakadt belőle az a szörnyű gyerekkori emlék. Talán öt éves lehetett, amikor egy édes kis kölyökcicát kapott ajándékba a nagymamájától. A kertben ült egy pléden és a cicát dédelgette, simogatta. A szomszédban egy foltos, keverék kutya lakott, aki a macska látványától egyre ingerültebbé vált. Bundás eleinte csak morogva, ugatva fejezte ki nemtetszését, de később nekifutásból átugrott a kerítésen és rájuk rontott. Szerencsére a szomszéd otthon volt, és még azelőtt véget vetett a dulakodásnak, mielőtt tragédia történt volna. Vera így is maradandó testi és lelki sérüléseket szerzett. Persze a cica elszaladt, így megúszta egyetlen karcolás nélkül.
- Nézze, megértem a félelmét, meg gondolom, meglepetésként érte, hogy megjelent itt ez a nagytestű kutya. Bele kell kalkulálnia, hogy ez máskor is elő fog fordulni. Szeretném, ha túl tudna ezen lépni, és megpróbálná a helyén kezelni ezt a tényt, még akkor is, ha ez nem könnyű ilyen előzmények után.
Vera hálásan bólintott, és rettegve gondolt a következő találkozás lehetőségére. Elképzelt jelenetekben próbált helytállni, de tudta, hogy hiába a számtalan verzió, valószínűleg úgyis váratlanul fogja érni az újabb találkozás. Halk kis csengőszóra kapta fel a fejét, körülnézett, és a sövény ágai közt meglátta a magas férfit, az óriási németjuhásszal. Könnyed léptekkel haladtak el néhány méterre tőle a járdán. Ha így látja őket először, talán fel sem merül benne, hogy a férfi nem lát, olyan összhangban mozogtak egymás mellett. A kutya felnézett az oszlophoz támasztott kerékpárra, hogy felmérje a távolságot. Lassított, enyhén balra húzódott, majd visszatértek a járda közepére, és lendületes léptekkel folytatták útjukat. Vera felállt, és elindult utánuk. Látta, hogy Góliát megáll a járda szegélyénél, de amikor sípolni kezdett a jelzőlámpa, határozott léptekkel indult tovább. A buszmegállónál megvárták a következő járatot. Felszálltak a zsúfolt járműre, és eltűntek a lány szeme elől.
Vera megbabonázva bámult a távolodó busz után, majd sietve hazaindult.
A nyár színei már megfakultak, hűvös szél bújt a járókelők ruhái alá. Vera nagyon megkedvelte a munkáját, és a betegek is szeretettel viszonozták a lány figyelmességét, kedvességét. A vak férfit gyakran látta az utcán. Mindig csodálattal nézte, ahogy az óriás állat féltő gondoskodással vezette gazdáját. Góliát okossága iránti tisztelete azonban pillanatok alatt elpárolgott, ha arra gondolt, hogy ismét közeli kapcsolatba kerülhet vele a rendelőben.
Egy esős, szeles délután Vera gondterhelten gyalogolt hazafelé, miután látogatást tett két betegnél. Minduntalan a hátra csúszó kapucnija után kapkodott, így alig figyelt a forgalomra. Amikor megszólalt mellette a kis csengő, megtorpant, szinte földbe gyökerezett a lába. A szél lekapta fejéről a kapucniját, de nem nyúlt utána. Zsolt bőrig ázva telefonált, arca kétségbeesett grimasszá torzult. Vakvezető kutyája a járda mellett a fűben feküdt Vera lába előtt. A lány dermedten nézte az üvegcserepeket, és a kutya mellső mancsa alatti vértócsát. Góliát próbálta nyalogatni a lábát, nyüszített, fészkelődött. A férfi kutyája mellé guggolt és igyekezett megnyugtatni. Vera hátrált néhány lépést, miközben remegő hangon megszólalt.
- Jó napot, Zsolt! Vera vagyok a rendelőből. Mi történt, segíthetek valamiben?
- Csókolom. Magát az angyalok küldték. Azt hiszem, Góliát lába megsérült. Az állatorvost nem érem el, az öcsém meg vidéken dolgozik.
- Miben segíthetnék? Sajnos nincs autóm, hogy hazavigyem magukat.
- Megnézné Góliát lábát?
- ÉÉÉN? - hebegte Vera.
- Persze; a láb az láb, a seb meg seb. Nem igaz? Maga meg nővérke, ha jól tudom...
- Tudja, én rettegek a kutyáktól, és tudom, hogy Góliát nem bánt, de... - a lány hangja elcsuklott.
- Vera, nagyon szépen kérem! Fogom Góliát fejét, biztosíthatom, nem fog megsérülni. Nagyon szépen kérem, segítsen nekünk! A lány letette a táskát maga elé és ő is leguggolt. Tudta, hogy nagyon gyenge védelmi vonal választja el a hatalmas állattól. Zsolt szavait mantraként ismételgette: A láb az láb, a seb az seb. Óvatosan felemelte a kutya véres mancsát. Góliát meg sem mozdult. Meleg, barna tekintetével ő is úgy könyörgött segítségért, mint imént a gazdája.
- Belefúródott egy üveg. - mondta Vera, amikor meglátta a talppárnák között csillogó, fehér szilánkot. Megvolt a probléma oka, ami beindította a jól beidegződött mechanizmust, amit a gyakorlati oktatáson alaposan megtanult. Gondolkodás nélkül nyúlt az orvosi táskához. A kis rekeszekből fertőtlenítő, kötszerek, csipesz került elő. Mellettük autó fékezett. A sofőr kiszállt, és Zsolt mellé lépett.
- Sándor vagyok, a taxis. Utazott már velünk, emlékszik? Segíthetek?
- Fogja meg itt! - utasította Vera a férfit a kutya lábára mutatva, mielőtt Zsolt megszólalhatott volna. - Ez fájni fog, tartsák erősen!
Góliát nyüszítéssel igazolta Vera kijelentését, de alig mozdult meg.
- Kint is van. Lefertőtlenítem, és bekötöm. Ez sem lesz kellemes. - mondta, mintha csak egy gyermekhez szólna. - Ez nem lesz jó, azonnal át fog ázni a géz. - dünnyögte, szinte csak magának. - Zsolt, tartsa meg így! - kérte Vera, és a férfi kezét a kutya mancsa alá tette, hogy ne érjen le a vizes fűbe. Válltáskájából elővette az előző nap vásárolt kisméretű zacskók egyikét, és rögzítette a kötés felett.
- Azt hiszem, most jó lesz.
- Gyere, Góliát, Állj fel!- hívta a férfi a kutyáját.
A németjuhász feltápászkodott, és három lábon megállt gazdája mellett. Remegett a bekötött lába, nem merte letenni a földre.
- Nincs fuvarom, hazaviszem magukat. - ajánlotta Sándor.
- Nem fogadhatom el, teljesen összekoszolnánk az autóját.
- Van nálam egy jó nagy zsák, amiben elhoztam a kabátomat a tisztítóból, és egy pléd is. Ha ráterítem az ülésre, akkor csak azt kell kimosni. Na, menjünk! Sándor elkészítette a fekvőhelyet, Zsolt pedig óvatosan besegítette kutyáját az ülésre. Vera sápadtan állt a járdán az üvegcserepek között.
- Jöjjön, kisasszony, magát is elviszem. - intett a taxis a lány felé.
Vera szabadkozni akart, de nem volt hozzá ereje. Szótlanul ült be a sofőr mellé az első ülésre. Szeme sarkából a háta mögött fekvő kutyát nézte, és észre sem vette, hogy az ölébe tett sáros táskától teljesen átázott a nadrágja.
Hétfőn reggel, Vera még beszaladt az orvosi műszerboltba, és vásárolt egy új csipeszt, a régit pedig a saját táskájába tette.
- Doktor úr, úgy gondolom, nem rendeltetésszerűen használtam a csipeszt, ezért vettem a másikat - magyarázta a lány, amikor beért a rendelőbe.
- Én úgy hallottam, nagyon is rendeltetésszerűen használta - nevetett az orvos, és átnyújtott a lánynak egy masnis kis dobozt. - Ezt magának hozták.
Vera fülig pirult. Leült az asztalához és kibontotta a csomagot. A királykék párnáról egy kulcstartót emelt fel, amire ez volt írva:
„Aki másokat legyőz, erős, aki önmagát legyőzi, hős." (Lao-ce)
