HAJNAL
A tegnapból jöttem a mába!
A fák hegyén megpihent a hajnali fény.
örbe nézett hatalmas birodalmán,
elégedett is volt talán,
Megnézte a fénylő kék eget,
Előtte bárányfelhő bégetett.
Megszólította a fekete felhőt,
Ő hozta az éjjeli esőt.
Megcirógatta a zöldellő bokrokat
Ahogy a zsenge ág harmatcseppet osztogat.
Megfürdött a járdán lévő tócsában,
S útra kelt a szoritó idő jármában.
Elindult a megszokott úton,
Egyre magasabbra emelkedve,
Fényesen jó volt a kedve,
Nem zavarta az űrvilág csendje.
Megvalósította árnyékait,
A fák lombjai játszottak vele,
Volt kinek elhozni álmait,
De azt is elfújta az idő szele.
Alkony felé megváltoztatta a nap a fényét,
Éles fehérből sárgára váltott,
Mint aki elvesztette reményét
És kiadott magából minden bánatot.
A fény megpihent a fák hegyén,
De nem úgy mint a nap elején,
Gonosz felhők takarták el megnyűtt arcát,
De mégis megvívta a természet örök harcát.
S én a jelenből a holnap felé megyek,
Remélve egy szebb napot,
Talán reggelre egy szebb kezdetet.
