Árvay Mária: Köszönöm, Lovacskám!

„A ló.
Önteltség nélküli nemes jellem;
irigység nélküli barátság;
hiúság nélküli szépség.
Szolgálatra kész, mégsem szolga."
/Ronald Duncan/"

Életem egyik legmeghatározóbb szakasza volt az a hat-hét év, amikor lovagolni tanultam, teljesen vakon. Élményeimről naplót is vezettem, ebből szeretnék most egy megható részletet megosztani a Kedves Olvasóval. Előtte, azonban, hadd álljon itt kalauzként néhány fontos kifejezés, amit lovaglásaim alkalmából használtam:
Tanügetés: a ló ügetése során, mindvégig a nyeregben marad a lovas.
Kengyel nélküli ügetési gyakorlatok: a lovas lába egyáltalán nincs a kengyelben, ezért is nehezített a feladatsor.
Könnyű ügetés: amikor minden második ütemnél a lovas kiemelkedik a nyeregből, követve a ló mozgását.
Könnyített ülés: amikor ügetéskor a lovas mindvégig kiemelkedik a nyeregből.
Segítségek: a lovasnak több lehetősége van a lovát irányítani: csípőjével, testsúlyával, csizmájával, pálcával, esetleg ostorral, a szárakkal ad lovának utasításokat.
Futószáras lovaglás: az oktató irányítja a lovat, a lovas gyakorlatokat végez a ló hátán.
Osztálylovaglás: Azonos tudásszinttel rendelkező lovasok közös lovaglása.

Köszönöm, lovacskám!
(naplórészlet)

Szellike!!!
Ma lovagolhattalak utoljára! Ma tudtam meg, hogy elvisznek, új gazdád lesz!!!
Amikor felültem a hátadra, majdnem elsírtam magam, a könnyek már ott csillogtak a szememben! Aztán eszembe jutott, hogy így nem lehet lovagolni, hiszen megérzed, hogy zaklatott, feszült vagyok. Miért tegyelek ki ennek? A szomorúságomat éreznéd csupán, de azt nem, miért! A kedvedért összeszedtem magam és a lovaglásunk örömteli pillanataira koncentráltam!
A búcsú nehéz, nem is volt rá időm, mert már mások vártak Rád! Talán jobb is volt ez így, a hosszú elköszönés csak fájdalmasabb!
Amikor hazaértem, leültem és Rád gondoltam, azokra a szép pillanatokra, melyeket együtt éltünk át, Te és Én. Mik voltak ezek? Nézzük röviden.

Eleinte futószáron voltam veled.
Az első találkozásunkat sohasem felejtem el. Nehezen ment még akkor a tanügetés, s amikor ügetni kezdtünk, bevallom, féltem! Most fogok lehuppanni, gondoltam, mi lesz most velem? Oktatóm figyelt rám és nyugodt hangján segítette próbálkozásaimat. Ez így már jó volt, kevésbé féltem. Aztán megtanultam, hogy rád bízhatom magam, mert vigyázol rám! Biztosan érezted bizonytalanságomat!

Pár alkalommal később jött a csodálatos könnyű ügetés! Akkor először éreztem magam igazán boldognak. Már nem éreztem szorongást, átvettem mozgásod ütemét és ritmusát, éreztem, most szépen együtt mozgunk, szinte hintázunk, táncolunk, élvezzük egymás társaságát.

Eljött az a nap is, amikor egy futószáras versenyen is lovagolhattalak! Sor került a kengyel nélküli tanügetésre! Most éreztem, valóban itt a bizalom ideje! Rád is bíztam magam:
„Csak lassan, Szellike, csak lassan!" - gondoltam, s valóban, lassan ügettél, s valami csodálatos módon megkönnyebbültem, mert éreztem, segíteni akarsz nekem!

A legcsodálatosabb pillanatok a közös, önálló lovaglásaink voltak! Hihetetlen volt számomra, hogy pálca és ostor nélkül, kimondottan a csizma-, csípő-, testsúly- és szársegítségekkel mennyi mindent el lehet érni! De tudom miért, mert Te is akartad! Együtt akartál velem lenni, mi egymásra voltunk hangoLÓdva! Érezted bennem a mozgás vágyát, azt a vágyamat, hogy menjünk, menjünk és menjünk - Te sem voltál ellenére.

Sok mindent kaptam tőled Szellike: a türelmedet, nyugodtságodat, munkakedvedet, azokat a kedves hangokat, melyeket a munkánk élvezete közben adtál ki - önmagadat adtad!
Köszönöm Lovacskám!

Nagyon megszerettelek, Szellike! Tudod, sok mindenen elgondolkodtam! Eszembe jutott, hogy társaiddal együtt mi mindent megteszel értünk, lovasokért! Ha kell terepre viszed a haladókat, vágtában versenyeztek, ha úgy adódik, akadályokon ugratsz át. Kezdő lovasokkal is végzed a megszokott feladatokat: lépés, ügetés, esetleg vágta futószáron. Osztályban: kis- és nagykör, hármas kígyó, szlalom stb. Kisgyerekekre is odafigyelsz a táboroztatáskor. Lovagoltatod délutánonként a felnőtteket. Ha arra kerül a sor, kocsikázni is viszed a kis csapatot, hőség ide, vagy oda! Ennyi mindent megteszel értünk? Kérdem magamtól, megtudnám-e mindezt tenni a másikért? Te elfogadod a lovasokat olyannak, amilyenek. Nyugodtan és kedvesen viselkedsz, velem legalábbis. Még azt is eltűröd, ha kicsit véletlenül keményebben húzom meg a szárat a kelleténél!
Számomra, minden alkalom, amit veled tölthetek, egy ajándék, amit maximálisan élvezek. Ki kell használni minden pillanatot, mert soha nem tudhatjuk, kit és mikor kell egy időre/örökre nélkülöznünk!
Elmész most tőlünk, de emlékedet sokan és sokáig őrizni fogjuk!!! Csak azt remélem, jó helyre kerülsz, s úgy fognak szeretni Téged, ahogyan ezt megérdemled! Szerencsésnek mondhatja magát az a gazdi, aki Téged lovagolhat ezentúl! Csak adja meg neked mindazt, amire szükséged van, s azt kívánom, dolgozz ott is ilyen örömmel, mint nálunk!
Sok LÓszerencsét kívánok!