Álmatlanul
Őszi hűvös hajnalon,
Elkerül az álom,
A tegnapi nap súlya alatt,
Már holnapom járom.
Vaksi szemem azt kutatja,
Mikor hol hibáztam,
És a lelkem nagyon örül,
Ha néha jól csináltam.
Ha érzi azt a megbecsülést,
Mit a munkámban kapok,
Az akaratért, kitartásért,
Ami én magam vagyok.
Szimplán azért hogy elkezdtem,
És már nem otthon ülök,
Csinálom csak, jó tempóban,
A munkát, amit köszönök.
Hisz nem volna kötelező,
Ülhetnék csak otthon,
Hagyhatnám hogy a magányom,
Végképp agyon nyomjon.
De nem teszem hisz fiatalként,
Élnem kell az életem,
És minden amit csinálok most,
Csakis magamért teszem.
