Zöldi rózsája
Zöldi, egy barátságtalan szürke mocsárban éldegélt.
Mikor máshol forró nyár volt, szikrázóan sütött a Nap, körülötte félhomály és nyirkosság uralkodott. Nem is igazán értette, miért ide pottyantotta édesanyja
azt a tojást, amiből, Ő, a világra jött. Mondjuk, nyugodt hely, mert esze ágában sincs senkinek erre járni. Nincsenek szép virágok, gyönyörű madarak,
csak nyálka és ingovány. Aki csak teheti, elkerüli ezt a tájat.
Néha azért, járnak erre ismerősök. Mert a helyet nem szeretik ugyan, de a kicsi teknős, mindenkivel barátságos, úgyhogy a galambok, a verebek, a fecskék,
meg-megállnak kicsit és mesélnek Zőldinek a rengeteg csodáról amit ő nem láthat.
Amikor, a kicsi teknős nagyon magányosnak érzi magát, csak lehunyja szemét és gondolataiban tulipánok és pillangók között jár, zsép felhőket nézeget, tiszta
patakvizet iszik.
Egyik reggel arra ébredt, hogy nem tud már ezen a helyen élni tovább. Rájött, hogy a páncélján kívül egyéb kincse nincs, azt pedig akárhová magával viheti.
Elszánta tehát magát és elindult új kalandok felé...
Az első akadály rögtön az volt, hogy kijusson a ragacsos, ingoványos mocsárból. Gyakran nézegette már a kifelé vezető kövecskéket, de sohasem volt elég
bátorsága ahhoz, hogy el is induljon.
Most viszont, elszánta magát, apró lábacskáit, óvatosan, lassan rakosgatta egyik kőről a másikra, egészen addig míg el nem fogytak előle, ő pedig le nem
huppant a zöld fűbe.
Apró szemecskéit, bántotta a hirtelen jött fény, de nagyon élvezte, a fű selymes simogatását. És a Nap sugarait, ahogy az erdő fái között sejtelmesen
átvilágít.
Jóízűen megebédelt a finom színes gyümölcsökből, egyik édesebb volt mint a másik. Aztán, útnak indult!
Nemsokára hatalmas fatörzsek állták útját, felmászni sem tudott rájuk, nemhogy átjutni rajtuk.
Mikor már éppen nekikeseredett volna, egy hosszú fülű fekete nyuszi ugrott elébe.
„Segíthetek Zöldi?"
„Honnan tudod a nevem?" Döbbent meg a kicsi teknős.
„egy nagyon jó barátom, Fecske Frici küldött, hogy keresselek meg. Ő ugyanis, ma a mocsarad felé járt és a nyomokból úgy látta, hogy útnak indultál."
„Igen, de nem jutottam túl messzire! Talán, az lesz a legjobb, ha vissza is fordulok."
„Már, hogy fordulnál vissza? A járataimon keresztül kikerüljük a rönköket, odaát pedig, egy gyönyörű Napsugaras mező vár. Ott, nagyon jó dolgod lesz majd."
Azzal, el is indult Zöldi előtt. A teknőc nem félt a sötétben, szeme gyorsan alkalmazkodott a félhomályhoz. Amilyen sebesen tudta, kapkodta apró lábacskáit
a nyuszi után. Néhány kanyarral később, már ki is bukkantak újra a felszínre.
Csodás látvány tárult a kis teknős szeme elé. A Nap, szikrázóan bukfencezett sötétzöld páncélján, a fűszálak közt pedig, gyönyörűszép színes virágok nyíltak.
A kék égen felhők úsztak és az egész mezőt beborította a virágok édeskés illata.
A rét szélén, egy tiszta vízű folyócska csordogált. Zöldi, egyből fejest is ugrott bele. Nagy örömmel úszkált és tökéletesen boldognak érezte magát.
Nem tudott betelni a látvánnyal pedig a Napocska lassan-lassan, aludni készült mára.
„Én, hol fogok aludni?" Nézett körül a teknős kíváncsian.
Hirtelen egy kicsi barlangot pillantott meg. Barátságosnak tűnik, épp akkorának, hogy kényelmesen elférjen benne. Mikor, bevackolta magát, különleges
dologra lett figyelmes.
Egy gyönyörű rózsaszín virágot pillantott meg. Viszont, ahogy meg akarta szimatolni, a virág, hirtelen elrepült.
Szegény Zöldi, nagyon megijedt.
„Hát te ki vagy?" Kérdezte a csodálatos lénytől.
„Rózi vagyok, a Rózsalepke. Itt élek ebben a barlangban, kimenni sajnos csak ritkán tudok, mert gyenge szárnyamat, hamar megégeti a Nap. De ha gondolod,
szívesen megosztom veled."
„Nagyon örülnék neki." Válaszolta a teknős.
Attól a naptól kezdve, elválaszthatatlanok voltak ők ketten.
Zöldi, nappal a virágokat csodálta, este pedig, kis repülő barátjával töltötte idejét. Így telt el, egy csoda szép nyár. Aztán, egy ködös-nyirkos reggelen,
beköszöntött az ősz.
Egyre többet esett az eső és a gyönyörű, illatos, színes rét, mindinkább kezdett Zőldi régi otthonához hasonlítani.
Ő viszont, ezt egy percig sem báta. Megértette azt, nem az a fontos hol él, hanem az, hogy a barátai mindig vele legyenek....
