Várakozás
Várok.
Magad is észrevétlen
Várakozó vagy.
Mindketten valami ismeretlenre
Várakozunk,
Feszül a lét
S nem veszem észre hópihéit;
Sem azt, hogy a napok
Hálói kiszakadtak,
Te sem látod, hogy a
Fürge perc-halak
Sorra kihulltak:
Ejtőzni, vissza a tóba.
Már alig-alig van
Ezüst árnyalata az időnek.
Várunk a várakozók közt,
Napok jönnek-mennek
Köszönés nélkül,
Néha egy-egy ünnep
Kalapot emel,
Ez minden, pedig
Láttatni kellene a fényt is.
Igen. A fényt. Ebben a szürkeségben.
Ezért ne menj el,
Húzd el az égen a
Felhő-függönyt,
S még egyszer mosolyogni
Te taníts meg!
