Tanító leszek
Tanító leszek: - önmagam tanítója, -
Vagy talán tanár, sok diák okítója.
Nem tudom még, most még gyermek vagyok.
Az iskolapadból figyelem:
Nem is olyan könnyű az a tanári pálya.
Kűzdelem az, nehéz kűzdelem.
Egyedül állni a katedrán
A sok diákkal szemben,
Aki mind mást akar, de tanulni egy sem.
Harcot vívni a lusta, a nem tudom,
Anem akarom és a nem érdekel ellen.
Szembe nézni megannyi Zrínyivel,
Napóleonnal, Petőfivel.
Mert hisz minden kisdiák
Akar lenni valaki!
Talán épp az, akiről tanul:
Hős, király, költő, tudós!
Őket mind érdemes példaképül állítani.
De a tanárra vár a feladat, megtanítani,
Hogy közülük ő már egy sem lehet.
Csakis egy: Önmaga.
És a tanár már tudja,
Kiből mi lesz,
Melyik gyermekfej mire képes.
Sejti, látja a jövőt,
S nem ítéli el sem a tudóst
Sem az utcaseprőt.
Ha dolgozatot oszt, s van közte egyes;
Fájó szívvel adja azt a diák kezébe,
Felsóhajt, mikor a naplót kinyitja,
Mert tudja, most kárba veszett minden munkája.
De el mégsem keseredik,
Újból kiáll a katedrára s tanít!
Megkettőzi erejét s a megkezdett
Munkát folytatja rendületlenül.
Magokat ültet termékeny és
Terméketlen talajba,
Nem nézi ő, hogy tudását kinek adja,
Csak szórja azt, csak pazarolja.
Honnan ez az erő, a bátorság,
A bölcsesség, az okosság?
Útján eddig egy magasabb hatalom vezérelte?
Vagy mindezt egyedül maga gyűjtögette?
Mért oszt szét önzetlenül minden kincset?!
Nem várva sem jutalmat, sem dícséretet.
Mi hajtja, hogy jóra tanítson minden gyermeket?!
Mi készteti, hogy kézenfogva vezessen minket?!
Mikor én ellenkezem s dacolok vele!
"Úgyis én fogok győzni!!!"
S észre sem veszem,
Hogy én a pajkos gyermek
Felnőtt lettem.
Hogy az ellenségből barát lett,
Hogy a háborúból béke lett.
S csak most látom,
Neki mennyi mindennel tartozom.
Bűnbánóan felhozom neki a múltat;
Ő mosolyog, legyint: "hagyjuk azt!"
Tudom, hogy kevés a bocsánat kérés,
A múltat megváltoztatni nem lehet.
És a sok jót, mit velem tett
Meghálálni is aligha lehet.
Kevés, kevés ez a szó: köszönöm.
Pedig őszinte és szívből jön.
Kevés ez a szál virág, melyet ma adhatok,
Hogy kevés minden szó, melyet mondani tudok.
Mert amit érzek, arra nincsenek szavak,
Bennem van örökre az,
De néma és halgatag.
(Pest, 99. 05. 26. szerda)
