Szülinapi barát
Lili, ma nyolc éves. Reggel, korán ébredt, felvette piros, fodros ünnepi ruháját És hatalmas coffot csinált, gyönyörű barna hosszú hajából. Mikor mindennel
elkészült, izgatottan várta, mivel lepi meg őt, anya és apa.
Szülei, egész reggel titokzatos mosollyal az arcukon készülődtek. Megették a finom csoki tortát, de az ajándék még mindig nem érkezett meg.
Lili, a szobájában várakozott. Egyszercsak, nyílt az ajtó és egy furcsa dobozzal jelentek meg szülei. A doboznak fogója volt és mintha valami mocorgott
volna benne. Mikor a kislány kinyitotta, egy szürke cirmos cica dugta ki belőle kíváncsian az orrocskáját.
Nem kérdés, szerelem volt első látásra. Kölcsönösen ugrottak egymás nyakába, hisz Lili, már nagyon régóta vágyott egy kiscicára.
"Cirmi lesz a neved!" Mondta a kislány kacagva, miközben tetőtől talpig simogatta, babusgatta kedvencét.
Sajnos az udvarra nem tudtak kimenni játszani, mert eső szemerkélt. Mikor a közös ugrálástól, a cica elfáradt, elaludt. Lili pedig úgy döntött, előveszi
festékeit, ecsetét és megörökíti új barátját.
Mikor festeni kezdett, a cica felébredt és érdeklődve nézte mit csinál a kisgazdája.
Addig-addig kíváncsiskodott, mg orrát, véletlenül bele nem nyomta a citromsárga festékbe.
„Festékes lett a nózid!" Kiáltotta nevetve Lili." Várj csak, segítek rajtad!" Azzal, egy vizes ronggyal, letörölte a cicája órrát.
Időközben, a Napocska is kisütött. Lili, ölbe vette a cicát, megfogott egy kicsi labdát és kimentek együtt játszani. Cirmi, vidáman fedezte fel az udvart,
labdáztak, játszottak együtt Lilivel. Ám, egyszercsak a házból, Lili anyukájának hangja hallatszott. Kislányát hívta a telefonhoz, hiszen nagymamája, aki
ma nem tudott velük ünnepelni, így szeretett volna gratulálni az unokájának.
Míg, Lili elszaladt, a cica egyedül maradt az udvaron. Vidáman játszott volna tovább, de valaki mellette termett és hangosan rákiáltott.
„ Mit akarsz te az én gazdámtól? Vele, csakis én játszhatom!"
Cirmi, a hang hallatán összerezzent, félelmében még a szemét is lehunyta. Mikor elég bátornak érezte magát ahhoz hogy kinyissa, egy foltos kicsi kutyát
pillantott meg maga mellett. Nem volt félelmetes, csak a hangja volt gonosz.
„Nem lehetne úgy, hogy megosztozunk rajta?" Próbált barátkozni Cirmi.
„Nem!" Jött a válasz, és hogy a kicsi kutya nyomatékot adjon szavának, ellopta a labdácskát mancsa közé fogta és úgy morgott, acsarkodott Cirmi felé.
A hangzavarra, szerencsére Lili is kiviharzott a házból.
„Eredj innen Tappancs! Hagyd őt békén azonnal!„
A kutyus, ahogy meghallotta kisgazdája hangját, engedelmesen a házába szaladt. Lili pedig fölemelte a cicát és ölben vitte vissza a házba. Cirmi hálásan
dorombolt, megmentője karjaiban.
Lili, elég hamar megtanulta, hogy többet nem hagyja kint cicáját egyedül. Pár napig, ki se merte vinni őt, nehogy megismétlődjön mindaz, ami előzőleg történt.
Mikor azonban, látta Cirmit, ahogy vágyakozva nézi a fákat, pillangókat és a Napot, megértette, nem zárhatja cicáját örökre a négy fal közé....
Kivitte hát, gondosan ügyelve arra, hogy Tappancs, ne juthasson a közelükbe.
A kutyus viszont, ahogy látta Lili és Cirmi vidámságát, kedve lett volna csatlakozni, csak, nem tudta hogyan. Egyre, egyre közelebb settenkedett hozzájuk,
aztán egy óvatlan pillanatban, ő is a labdáért ugrott. Nem zavarták el, szívesen látták. Hiszen, esze ágában sem volt, bántani a cicát.
Attól a naptól kezdve, együtt játszottak az udvaron. Tappancs, mindig várta mikor érkeznek. Ha egy kicsit borúsabb volt az idő, akkor Tappancs mehetett
be a házba, egy kiadós hancúrozásra.
Nagyon nagyon boldogok voltak így hármasban és ami a legfontosabb, elválaszthatatlanok....
