Szilánkok
(Rácz Miklósné író emlékének.)
Akácfa fehér virága
Pereg egy ősz anyókára.
Görnyedve, botozva lépdel,
Árnyéka elébe térdel.
A fák levelét a szél
Zizegve, mohón tépi le.
Sárgán lebegve útra kél
Aranyló lombok érzete.
Néha árnyék-anyóka ül
Gondjával, mi szívén megél:
Néki hiába hegedül
Az ezerhúrú őszi szél.
Aranyvödör a völgy s benne
Kincsek füzére a házak.
Illatot szitálnak a hársak
Árnyékok sötét kötényibe.
S lebegő csöndkalapos égen
Anyókák ülnek feketében ...
