Irodalmi sarok
ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Irodalmi sarok ( A vakok és gyengénlátók alkotásaiból )

Menü

Széll Magdolna


 

Bemutatkozás

 

Túrkevén születtem, majd a padot is e régi város iskoláiban koptattam. A fiatal Martfű munkát adott nekem. Itt kötötték be a fejem, majd 22 év múlva itt vettem le a kendőt.
Életem delén,hirtelen vesztettem el a látásomat. Nagy trauma volt, de a család és a barátok szeretete, biztatása átsegített a nehéz időkön.
A könyvek szerelmese voltam mióta a betűket megismertem. Áhítattal lapozgattam a verses köteteket. A hétköznapok rohangálásában eszembe sem jutott, hogy én is képes lennék az érzéseimet néhány sorban úgy papírra vetni, hogy másnak is jelentsen valamit. Miután elvesztettem a látásomat, több idő maradt az olvasásra. Szerencsére az informatika ma már eljutott oda, hogy vakon is rengeteg kincset el lehet érni. Az írásra ugyanúgy lehetőségünk van, mint bárki másnak. Először a vakság miatti fájdalmamat írtam ki magamból egy kis novellában, majd néhány apró történetet elevenítettem fel az életemből. A vers faragásra a barátnőm beszélt rá. A versikéim tetszettek szeretteimnek, aminek nagyon örültem. Ha másnak is szerzek vele néhány szép pillanatot, akkor már megérte koptatni a billentyűket.

 

Művek

2016.

Egy szerelem margójára (vers 2016.)

Fogadalmak (vers 2016.)

Ha én lennék (vers 2016.)

Hosszú szerelem (vers 2016.)

Igazság és Hazugság (vers 2016.)

Középkorban (vers 2016.)

Közöny (vers 2016.)

Ne hagyj el... (vers 2016.)

Nem értem az időt (vers 2016.)

Olvasok (vers 2016.)

Parkban (vers 2016.)

Pezsgő (vers 2016.)

Szabadság (vers 2016.)

Töredék (vers 2016.)

Tűz (vers 2016.)

Válás (vers 2016.)

Van az úgy néha (vers 2016.)

Vihar (vers 2016.)

2015.

A 4-es ámokfutói (vers 2015.)

A csend szavai (vers 2015.)

A fájdalom foglya (vers 2015.)

A hajléktalan (vers 2015.)

A kis vadóc (vers 2015.)

A kis vakond (vers 2015.)

A matricida (vers 2015.)

A menekülő (vers 2015.)

A nagyi (vers 2015.)

A nagyok játéka (vers 2015.)

A nő (vers 2015.)

A piás (vers 2015.)

A sárgaruhás kislány (vers 2015.)

A shoppingoló (vers 2015.)

A szomszéd macskája (vers 2015.)

A szótlan (vers 2015.)

A vadász (vers 2015.)

Arcok (vers 2015.)

Ars poeticám (vers 2015.)

Az aggszűz (vers 2015.)

Az élet vonata (vers 2015.)

Az önző (vers 2015.)

Az öreg tanya (vers 2015.)

Az örök Éva (vers 2015.)

Az úrhatnám (vers 2015.)

Az utolsó tánc (vers 2015.)

Bolondos álmok (vers 2015.)

Bolondos vers (vers 2015.)

Boltok (vers 2015.)

Cinke (vers 2015.)

Csalódások (vers 2015.)

Egérfogás versben (vers 2015.)

Egy kisember élete... (vers 2015.)

Egy nehéz nap (vers 2015.)

Elmúlik (vers 2015.)

Emlékek (vers 2015.)

Én is... (vers 2015.)

Esős reggel (vers 2015.)

Fenyőhalál (vers 2015.)

Forgószél (vers 2015.) Széll Magdolna

Gyúrás (vers 2015.)

Hamis nosztalgia (vers 2015.)

Havas este (vers 2015.)

Hazugok (vers 2015.)

Hóvihar (vers 2015.)

Hullámvasúton (vers 2015.)

Igazi férfi (vers 2015.)

Influenza (vers 2015.)

Jár a baba (vers 2015.)

Jobb, mint otthon (vers 2015.)

Kábulat (vers 2015.)

Karácsony után (vers 2015.)

Ki vagyok én (vers 2015.)

Ki vagyok én 2 (vers 2015.)

Kóbormacska (vers 2015.)

Könyörgés (vers 2015.)

Körhinta (vers 2015.)

Kutyahőség (vers 2015.)

Limerickek 2015 (limerickek 2015.)

Magány (vers 2015.)

Marhaszerelem (vers 2015.)

Mások vagyunk (vers 2015.)

Méhecske (vers 2015.)

Melegben (vers 2015.)

MIÉRT? (vers 2015.)

Mikulás (vers 2015.)

Múló idő (szonett 2015.)

November (vers 2015.)

Párizsi gyilkosok (vers 2015.)

Régi emlék (vers 2015.)

Sikertelen randi (vers 2015.)

Szakítás (vers 2015.)

Szavak (vers 2015.)

Szeptember (vers 2015.)

Szilveszter 2015 (vers 2015.)

Találkozás (vers 2015.)

Újjászületés (vers 2015.)

Újrakezdés (vers 2015.)

Utcaképek (vers 2015.)

Útravaló (vers 2015.)

Vágy (vers 2015.)

2014.

Anyámnak (vers 2014.)

Egy délután... (vers 2014.)

Hálámul (vers 2014.)

Szilveszter 2014 (vers 2014.)

Ultimátum (vers 2014.)

2013.

Hatvan lettem (vers 2013.)

Szilveszter (vers 2013.)

2012.

Elmúlás (vers 2012.)

Este (vers 2012.)

Faélet (vers 2012.)

Már rég volt (vers 2012.)

Szánkózásom (vers 2012.)

2011.

Beteg virág (vers 2011.)

Éjjel a tóban (vers 2011.)

Karácsonyi bevásárlás (vers 2011.)

Nem érzem jól magam... (vers 2011.)

Nyári zápor (vers 2011.)

Önzetlen szerelem (vers 2011.)

Őszi falevél (vers 2011.)

Őszi kert (vers 2011.)

Tengerparton (vers 2011.)

2010.

Álmodó képzelet (vers 2010.)

Elengedés (vers 2010.)

Optikus neuritisz (vers 2010.)

Órák... (vers 2010.)

Őszi séta (vers 2010.)

Születésnapom (vers 2010.)

Utolsó csepp (vers 2010.)

Veled (vers 2010.)

2009.

Balatonkeresztúron (vers 2009.)

Életem gyöngyei (vers 2009.)

Fájdalom (vers 2009.)

Istentisztelet (vers 2009.)

Martfű (vers 2009.)

Másság (vers 2009.)

Rosszullét (vers 2009.)

Sodrásban (vers 2009.)

Tükröm (vers 2009.)

Útjaim - Egyiptom (vers 2009.)

Vonaton (vers 2009.)

2008. KÓRHÁZI TÖRTÉNETEK

A nagymama - Kórházi történetek (vers 2008.)

Aggodalom - Kórházi történetek (vers 2008.)

Bélgörcsök - Kórházi történetek (vers 2008.)

Elhagyva - Kórházi történetek (vers 2008.)

Látogató - Kórházi történetek (vers 2008.)

Magányos - Kórházi történetek (vers 2008.)

Rántott hús - Kórházi történetek (vers 2008.)

Telefon - Kórházi történetek (vers 2008.)

Transzplantáció - Kórházi történetek (vers 2008.)

Transzplantáció 2 - Kórházi történetek (vers 2008.)

Vizsgálat - Kórházi történetek (vers 2008.)

 

doboz alja
oldal alja