Sunyi az erdő réme
Telve volt panasszal az erdő sok lakója,
mert ellopott mindent Sunyi a vén róka.
Családja szapora,
mondhatnánk, hogy népes.
Étvágyuk hatalmas,
szájuk mindíg éhes.
Esznek azokmindent,
nem válogat senki.
Apjuk mind azt lopja,
mit meg lehet enni.
Nyulat, madártojást,
fiókákat sorba,
miből mennyit lopott?
Soha se számolta.
Így fogyott hát egyre
az erdő madárnépe,
Sunyi családjának eltűnt bendőjébe.
Féltek a nyulak is,
számuk csökkent gyorsan,
tolvajuk tudta csak,
hogy a zsákmány hol van.
Közel volt a falu,
volt sok tyúk és kacsa,
a rettegett vadász
mind elvitte haza.
Kövérre híztak is
a kis rókák szépen,
egyre szebbnek tűntek szüleik szemében.
Kivált a legkisebb,
virgonc volt és formás,
apja így dícsérte:
Vezérnek is pompás!
Hanem egy szép napon
igen nagy baj esett,
mikor egy kis róka
éppen csirkét evett.
Megakadt a falat
a mohónak torkán,
se fel se le nem ment,
bár ki bár mit próbált.
Íly szörnyű nagy bajban
mit lehetne tenni?
A megakadt falatot
hogy kéne kivenni?
Húzták, vonták, tolták.
Ám de minthiába.
Makacs volt a falat
a kis róka torkába.
Bajbann volt most Sunyi,
Ő, az erdők réme,
szörnyű sors várt éppen
kedvenc gyermekére.
Legkisebb fia volt,
ki a csirkét ette,
félre nyelt tán?
S épp ő!
Ó hogy is tehette?
Szaladj hamar asszony
bagoly doktorúrért!
Gyorsan jöjjön hozzánk!
Bármily magas díjért!
Szaladt is rókáné,
mint a szél, sebesen,
hogy bagoly doktorral
tüstént otthon legyen.
Futott szegény,
csakhogy ez egyszer hiába,
a doktort lakásán ő meg nem találta.
Jaj! most hová fusson?
Ugyan hol keresse?
Kit is kérdezzen meg?
Így töprengett egyre.
Az ő nagy bajában
ki segíthet rajta?
Amíg ő szaladgál,
fia tán már halva.
E közben kínjában ugrált a kis róka,
a megakadt falatot
így kipottyantotta.
Nosza lett nagy öröm!
Evés-ivás ismét.
Megette a család
a maradék csirkét.
Így jár, aki mohó,
sokat akar enni.
Annak egy falat is
torkára fog menni.
Együnk inkább lassan,
és csak egy keveset.
A nyugodt evésből
baj még sosem esett.
E közben rókáné
a nagy erdőt járta,
hogy rá leljen végre
a bagoly nyomára.
Ám egyszer valami az eszébe villant:
az arca felderült,
szeme is felcsillant.
Hopp! meg van! kiáltott,
hogy mily buta vagyok!
Minden bagoly nappal
már aludni szokott.
Őkelme mindíg csak éjszaka vadászik,
kipiheni magát sötét éjszakáig.
Így vitte négy lába rókánét vidáman,
Rá lelt a doktorra egy nagy fa odvában.
Csak addig könyörgött,
csak addig kérlelte,
Míg az alvó baglyot
fel nem ébresztette.
Ne haragudjon rám,
hogy most is zavarom,
csak maga segíthet
az én nagy bajomon!
Megfullad a fiam!
Ha nem jön időbe!
Félek, hogy késő lesz!
Már látom előre!
Bagoly doktor végre össze szedte magát,
Ennyit szólt csak: Menjünk,
ne izgassa magát!
Mikor nagy nehezen haza értek végre,
szemük-szájuk kinyílt
a nagy meglepetésre.
Mert a kis rókának nagyon fájt a lába,
Sírdogált fektében
szörnyű fájdalmába.
Ej ha! Szólt a doktor,
fura ez az eset,
miért a lába fáj?
mikor csirkét evett?
A család minden tagja
mind egyszerre mondta:
A lenyelt falatot
már kiugrándozta.
E közben fájdúlt meg
szegénynek a lába,
Hogy mi az eredmény?
Úgy gondoljuk, látja.
Szólt az apa végül,
könnye is kicsordúlt,
de rókáné ekkor férjére rá mordult:
Ne keseregj apjuk!
Nem lesz így jobb semmi!
A doktor megmondja,
mit is kell majd tenni.
A bagoly szigorral e képprendelkezett:
Ne állják úgy körül
a szegény beteget!
Azzal a kis rókát fürgén megvizsgálta,
szigorú pihenés a baj orvossága.
Nem olyan nagy a baj,
mint ahogyan látszik
Pihenjen a beteg holnap napnyugtáig!
Majd eljövök megint és újra megnézem,
díjamat fizessék egérpecsenyében.
Hat egér legyen a vizitemnek ára,
elvárom, meg legyen holnap napnyugtára!
Így gyógyult meg hamar
a kis róka lába,
gyors felépülését
hat kis egér bánta.
