Örök tükör.
Az ég kék vizén fehér vitorlás hajók
Viszik éveim. Szelíd nyugalom fogja
Marokra szívem s szövi körül, mint a pók.
Nem fáj, hogy viszi őket a végzet sodra.
Elfogynak, tudom, egyszer a hajó-rajok
S arcom bíborát a zord halál lelopja,
De munkám, ha elmentem, holnap is ragyog,
Visszatükrözi dal, s a folyók habja.
