Nézz majd vissza!
Dáriusz emlékére
Tizenöt év nagy idő,
Ennyit voltál énvelem,
Örömömben, bánatomban
Kísértél az életen.
A szüleim kaptak téged,
Egy vajszínű Labradort,
Sokat játszhattunk mi együtt,
Hozva nékem száz mosolyt.
Anyut,aput,már oly régen,
Elhívtatőlem az ég,
Te maradtál már csak tőlük,
Az utolsó szép emlék.
Gyakran voltál öntőrvényű,
De, szót is fogadtál
Kedvenced volt a Dunapart,
Ott sokat játszottál.
Imádtad a papucsokat,
Még idősen is csortál,
A két éves leánykámnak,
Is pajtása voltál.
Hiába hív ma már téged,
A függöny mögé bújva,
„Kukucs, Kukucs Dájiusz"
Hangzik újra, újra.
Bárcsak itt lennél még velem
Labdázhatnánk futva,
Pihentetném fájó lelkem,
Emlékekbe bújva.
A szivárványhíd túloldalán,
Tudom jó lesz majd neked,
Sok sok barát vár ott reád,
vidám lesz az életed.
Labda, papucs, szép folyópart
Hol futhatsz kedvedre,
Nézz rám vissza néha napján,
Ha megállsz egy percre.
