Nem varázslat
Varázsolni én nem tudok;
Ezért hiába kéred,
Még neked sem varázsolhatok.
Pedig, látod, az élet sem más, csak egy: abraka-dabra;
Megszülettél, gyermek lettél, éltél;
És majd angyalként tekintesz vissza e földhalomra.
Hogy mi a mosoly,? a vidámság,? - nem tudom. -
Úgy jó, ha magától jön,
Mert ha kényszerítik, az már fájdalom.
Ki tudja, ki a szép és ki a csúnya;
Kinek a szőke tetszik, kinek a fekete,
De meglehet, hogy te, Marianna.
Óh, bárcsak azt mondhatnám: az élet szép és jó,
Sehol a könny, sehol a bánat,
De az élet hol ilyen, hol olyan; - mindig változó. -
Szerettem volna írni neked vidámat, szépet,
De most csak ilyenre tellett.
Őszinte volt. Fogadd el e rövid verset.
Fogadj még el tőlem néhány tanácsot:
Mindig becsüld ellenséged,
De százszor jobban a jó barátot!
Keresd a jót, keresd a szépet minden szóban,
Hidd el, úgy könnyebb,
Mert virág mindenhol millió van.
Ahogy egy napsugár életet ad,
Úgy adj te is, hiszen
A sivatagban is valahol forrás fakad.
Maradj mindig vidám, gondtalan gyermek,
A boldog nevetés járjon utadon,
A felnőtt gondok messze elkerüljenek!
Emlékül kisérjék életed e szívemből jött szavak;
Ha megőrzöd e pár sort
És barátságunkat.
(Pest, 99. 03. 02. kedd)
