Negyedik axióma
Esteledik, látod,
így fonja be lelkem is égfeketére hiányod.
Kenyeret vágok,
csönd kóstolja velem magány-keserű vacsorámat;
vérzik a lelkem utánad.
Vérzik az ügyetlen ujjam utánad, a kés nyoma mellett.
Látod-e míly vörösen, míly melegen követlek,
mint forradalmat a hős háborút büszke hatalmak,
mint békét követelnek utóbb, akik élni akarnak,
érzed-e ezt a hatalmat?
Hallod-e, hogy zakatolnak a hűlt,
megfeketült, buta hírek a térben?
Ázik a vérben az évtizedek borzalma alattunk.
Hányszor mondatik el még, amiből kimaradtunk,
hányszor - ezerszer!
Mennyire más ez a csepp egyszerű emberi vegyszer,
gének harcaiban, vagy a gyermekadó ölelésben,
vagy, mint itt ez a folt, ez a halk ima érted a késen.
Nézem a konyha kövére kihúlt emberi érvet:
lásd, ez angyal szerelem:ez a tiszta vetése a vérnek.
