Magány
Járom az erdőt egyedül,
Szentjánosbogár elkerül,
Száz kicsi tücsök hegedül.
Magas, sudárló néma fák,
Strázsálnak, mint hű katonák:
Őrzik az erdő mély álmát.
Sötét van. Nem baj. Jó ez így!
Bársonylepellel beborít,
ElrejtI szívem könnyeit.
Hullnak szememből szüntelen,
Pedig a lelkem bűntelen.
Csak a magány fáj énnekem!
Magány! Ez kísér utamon,
Terhe már-már a földre nyom:
Elvesztél, drága otthonom!
