Ki lakik az orgonában?
Julcsi, nagyon szeretett templomba járni. Szülei és nagymamája gyakran magukkal vitték vasárnap a misére. Olyankor, gyönyörködve nézte ahogy a színes ablakon
beszűrődik a fény. Szerette a falon lévő képeket is, a régi ruhába öltözött embereket,és a papbácsi beszédét. Egyre többet értett belőle és már az éneklésnél
is be tudott kapcsolódni hiszen, az óvodában már megtanulta ezeket.
Egyetlen dolog volt, ezen a csodahelyen, amitől mindig összerezzent.
Mielőtt ugyanis az orgona zenélni kezdett, furcsa szuszogás hallatszott. Olyan félelmetes, beteges és hangos.
„Ez, biztos egy hatalmas sárkány lehet,"gondolta magában a kislány. „Benne lakik és amikor tüzet okád, megszólal az orgona. De, hová lesz a tűz és miért
nem viszi orvoshoz senki szegényt, ha ennyire nehezen kap levegőt? Hiszen neki a doktorbácsi mindig felír valami gyógyszert,ha ennyire be van dugulva az
orra."
Egy nap, a Kántor bácsi épp a templom előtti járdát söprögette, mikor Julcsi arra biciklizett. Nem állhatta meg szó nélkül, mert aggódott az orgonában
lako, félelmetes ámde csodahangú sárkány miatt.
„Meggyógyult már a sárkány, Miklós bácsi?"
„Milyen sárkány Julcsikám?"
„Hát, az amelyik az orgonádban lakik és nagyon furcsa hangja van."
"Ja? Ő, nem fog soha meggyógyulni."
Mivel Miklós bácsi látta hogy Julcsi nagyon elszomorodik, kézenfogta és a templomba vezette őt. Közben, magyarázni kezdett neki.
" tudod Julcsikám, az én sárkányom, tulajdonképpen egy fúlytató. Ez arra való, hogy az orgona sípjai megszólaljanak. Mikor zenélni szeretnék, egy pedállal
levegőt szívok egy hatalmas szekrénybe. Ezt hallod szuszogásnak, mielőtt megszólal az orgonám. Aztán egy másik pedállal kiengedem ezt a sok sok levegőt,
ami, megszólaltatja a sípokat."
Mostmár, Julcsi is nevetett, hangosan kacagott. Egyrészt örült annak, hogy az orgona mégsem beteg, másrészt kicsit butácskának érezte magát.
Attól a naptól kezdve, rendszeresen bejárt Miklós bácsihoz a templomba, az idősödő Kántor pedig zenélni tanította őt...
Sok évvel később, egy gyönyörű, felnőtt lány kopogtatott a templom ajtaján. Hasonló izgalmat érzett a gyomrában, mint amikor régen kislányként hallotta
az orgona szuszogását.
Miklós bácsi, mosolyogva nyitott ajtót neki.
„Szia Julcsikám! Jöttél sárkányt szelidíteni?"
„Igen Miklós bácsi." Válaszolta mosolyogva a lány.
„Neked, nagyon szívesen adom át a helyemet, mert tudom, hogy nálad jó kezekben lesz az orgonám."
„Köszönöm szépen, de nagyon nagyon sok szeretettel várjuk vissza magát is egy egy közös éneklésre."
Az őszhajú Kántor, gyakran bejárt Julcsihoz és mostmár a lány tanította mindenféle csodás dallamra őt. A misén is énekeltek együtt és sokszor eszükbe jutott
az orgona varázslatos, tűzokádó lakója...
