Kár, hogy az álom nem örök
Kár, hogy az álom nem örök,
S kár, hogy nem vagyok fiú és török.
Akkor tarthatnék háremet,
S enyém lenne mindenki, aki szeret.
Én lennék a basák basája,
S talán Törökország szultánja.
A világot nagy hadakkal járnám be,
S minden gyerek az én katonám lenne.
Allah engem büszkén segítene,
S minden háztetőn félholdas zászló lengene.
Majd minden házba benéznék személyesen,
Van-e olyan lány, amely kell nekem!
A rútakat otthagynám,
De a szépeket biz elhoznám!
Lenne köztük szőke, vörös és barna,
Más jutna minden egyes napra!
Hej! Anya lenne minden szűzből,
Szultánporonty bújna ki minden gödörből!
Csupa bőbugyogós kis török;
A nevem könnyel írva örök.
A hatalomért mindent megcselekednék,
Csak egyet, csak egyet sohse tennék:
Meghódítanám én az egész világot,
De kihagynám belőle magyarországot.
Mert megjósolták egykor az istenek,
Hogy magyar honba soha ne menjek.
Ha oda eljutok, meghalok,
Elpusztítanak a kutya gyaurok!
Elrabolnék ott egy könnyű szüzet,
Lovagja levágná turbános fejemet.
Te kutya! Te gyaur! Nem állhatsz az utamba!
Elpusztítlak akkor is, ha most megyek utolsó utamra!
Hej, ha észbe vettem volna az istenek szavát,
Most nem nézném fekve a csatát.
Halld szavam, mit mondok most neked:
Életemnek aztán vessen véget kezed.
Életemben láttam lányt sokat, szépet;
Könnyű préda; végül mind enyém lett.
De egy sem volt igaz, szerető leány...
Megöltél! Te gyaur, te pogány!
De ha már meghalok,
Hát rád bízom a titkot.
Bárki legyen, ki egyszer majd neked
Szerelmet vall, s cserébe kéri a tied,
Ne higyj neki! Nem mond igazat.
Mert van egy, ki nem fecseg titkokat.
Nem mondja, hogy imád, szeret
S nem ad csalfa, hamis perceket.
Elmondtam a jóslatot,
S most már te is tudod.
Neked adom birodalmamat,
S a nagyravágyó szép lányokat.
De vigyázz, sohse légy szerelmes!
Most pedig menyj, menyj, siess!
Ne lásd meg kínos halálom,
Ne tudd meg, hogy nem örök az álom.
(Szelíd, 96. 06. 19. szerda)
