Jelenidőben
Vergődő új világ,
Aggódva nézek rád:
Hevesen ver szíved,
S én nem segíthetek
Tenéked!
Évek tornyosulnak,
Gondok bokrosodnak,
Utak kanyarognak.
Indulatok gyúlnak
Ellened s érted is,
Ostobán s bölcsen is,
Tebenned.
Feszülnek az inak:
Túl nagy a feladat...
A sok szép szándéktól
A föld is beszakad
Alattunk.
Múlt és mai torzulásnak,
Mindenfajta aljasságnak,
Embertelen hitványságnak,
Betűrágó habozásnak,
Érthetetlen naivságnak,
Tétovázó gyávaságnak
Most fizetjük meg az árát - de fájón!...
Ki tudhatná mi jöhet még?...
Beborulhat a festett kékség
Felettünk.
Zavarossá lett a vizünk.
Elvérzünk, ha nem sietünk
Okosan.
Józanabb lesz majd
A holnap,
Ha az álmok
Megtisztulnak
Mibennünk.
Szerényedtek már a
Vágyak,
És a mai szemhatárnak
Nincs útjában semmi más,
Csak a véges, bölcs tudás:
A valóság-belátás.
