Hervadó virág
Valahol messze, hol a föld az eget éri,
Valahol messze, ahol már nem lakik senki,
Ott szeretnék én egyedül, remeteként élni;
Azon a helyen, ahol rajtam kívül nem lakik senki.
Olyan jó a hervadó virágnak az út szélén,
Olyan jó a magányos farkasnak az erdő mélyén,
Jó a jegesmedvének, mert ott él a Föld szélén,
Jó a madárnak, amely fenn repül az ég kékjén.
Egyedül jár mindegyik, magányosan;
Nincs párja, Kedvese, mégsem boldogtalan.
Éli életét, mind oly gondtalan,
Még az a hervadó virág is a porban.
(Szakmár, 98. 04. 06. hétfő)
