Havas karácsonya
Egész éjjel hatalmas pelyhekben hullott a hó. Mire reggel Emma és Jano felébredt, már minden gyönyörű fehér volt. Alig várták, hogy megreggelizzenek és
játszani indulhassanak az udvarra. Nagyon finom volt anya forró kakaója es imádták a friss kenyérre csurgatott mézet is. Mégis, fél szemmel már az ajtót
nézték, szívük, már máshol járt...
Gyorsan csizmába bújtak és már kint is álltak az ajtó előtt. Kesztyűs kezükkel, hatalmas golyókat görgettek, amiket egymás tetejébe tettek. Néhány perc
múlva pedig, már el is készült a hóember. Emma kavicsokat tett szemének, Jano pedig, Gallyakat ornak.
Még az udvaron talált piros lyukas vödröt is a fejébe húzták sapka gyanánt.
Mikor mindennel elkészültek, nagykomolyan megálltak előtte és így szóltak.
„Havas lesz a neved.Vigyázz ám a kertre, ki ne lopják majd a kezedből a seprűdet. Hihihi!" Nevettek hangosan.
Mivel az idő, hetekkel később sem enyhült,Havas büszkén állt a hatalmas fenyő alatt és őrizte az udvart. Jano és Emma, minden nap, mikor az iskolából hazaértek,
hangos szóval köszöntötték őt, mint egy igaz-jó barátot.
Egyik nap aztán, különleges dologra lett figyelmes a hóember. A házat ugyanis szépen-lassan, díszíteni kezdték. Csodálatos izzók égtek az ablakok körül,
és az ablakokban mindenféle díszek lógtak. Jano és Emma, hazaérve az iskolából, mindig tett hozzá újat,szépet.
Közben pedig, valami karácsonyról sutyorogtak.
„Vajon, mi lehet?" Gondolkodott magában Havas. "Nem tudom mi az, de, gyönyörű szép! Bárcsak én is részt vehetnék benne!"...
Abban biztos volt, hogy sohasem ünnepelhet a gyerekekkel, hiszen ha őt, a lakás finom melege éri, egyszerűen elolvad. Csak, a lyukas bödön maradna belőle
... semmi más!
Ígyhát ahogy teltek a napok, egyre gyakrabban szorult össze a szíve a sok-sok csoda láttán, könnyes szemmel figyelte a készülődést.
Mígnem egyik éjjel, furcsa lények jelentek meg a kertben. Gyönyörűszép aranyló ruhájuk volt. Volt kezük, lábuk, mégis szárnnyal repültek. Szárnyukon, ezüstösen
csillant meg a hold.
Még mielőtt megkérdezhette volna tőlük, kifélék-mifélék, elsuhantak mellette és már, a házban voltak.
Havas kíváncsian figyelte, mit csinálnak odabent.
Hatalmas sürgés-forgás közepedte fenyőfát állítottak, éppen olyat, mint amilyen neki van a kertben. Aztán, villámgyorsan, gyönyörű díszeket izzókat raktak
rá, csillogot-villogott minden, az áhítatos csendben.
Aztán mikor elkészültek, már indultak is kifelé.Mikor látták, hogy a hóember tátott szájjal nézi őket, és a fát, megálltak egy percre mellette.
„Kik vagytok ?" Kérdezte tőlük Havas.
„Mi vagyunk, a Karácsony angyalai." Válaszoltak neki az angyalkák.
„Csodálatos a fa, amit hoztatok, a gyerekeknek biztos tetszeni fog majd." Válaszolt a hóember, de könnyeit, nem tudta titkolni.
Az egyik kicsi angyal, megsajnálta őt, suhintott hát egyet a varázspálcájával és a következő pillanatban a kerti fenyőfa is, gyönyörűszép díszek alatt
pompázott.
„Boldog karácsonyt Havas!" Mondta neki kedvesen!
„Köszönöm." Hebegte a hóember.
Havas, nem tudott betelni a gyönyörű fenyőfával. Úgy aludt el, hogy le nem vette a szemét róla, mert attól félt ugyanis, hogy ha felébred, ebből a szép
álomból, akkor többé már nem találja ott.
Reggel aztán, a gyerekek hangos kacagására ébredt. Csodálták a gyönyörű fát és a sok-sok ajándékot, amit előző éjjel az angyalkák hoztak el nekik.
Hirtelen kinyílt az ajtó és Emma szaladt ki rajta.
Megállt a hóember előtt és egy gyönyörű csillogó sálat csavarintott A nyakába.
„Ezt, tőlem kapod. Boldog karácsonyt neked ." Azzal, már futott is vissza a házba.
Havas szíve kimondhatatlanul boldog volt. Hiszen ő látta csak, a karácsonyi csodát. Büszkén és boldogan állt a csodaszép fenyőfa alatt, ami, az övé volt...
