Halálos szerelem
Fáj minden pillanat élni,
Fáj, hogy levegőt veszek,
Fáj minden csepp élet.
De könnyülök, mert nem érezlek téged,
Nem fáj már, hogy szeretlek.
Fáj még a szó, mely elhagyja ajkam,
De édes a hang, mely búg halkan,
Hogy nincs többé soha,
Hogy éltem már csak nyögöm
És közeli a megváltás.
A halál jő és boldog nyugalmat ad,
S bár fáj, hogy szakadnom kell,
De repesve fogadom.
Szabadulok bilincsemtől,
De elveszítem szabadságom is,
És újat nyerek: tiszta, magányos cellát.
Ott töltöm napom, mint halott,
De boldog és szabad leszek ott.
Szabad, mert nem köt többé
Szerelem bilincse és boldog,
Mert feledni tudtalak.
Édes lesz a magány nélküled,
Békés a sír, mert végre feledtelek.
Várom a percet, várom az órát,
Mikor távozom nélküled;
És kettétört szívem itt hagyom.
Felmutatom neked, csak egy pillanatra
És kérem az Istent:
Vésse fájó emlékként beléd örökre,
Hogy tudd meg, mi az igaz szerelem,
Tudd meg, mi az, ha szeretsz és ő nem,
Tudd meg, milyen, ha szenved szived,
Gyötrődj te is, ahogy én tettem.
Hasadjon ketté szived
És rakd össze majd, ha vérzik
És akkor jusson eszedbe:
Szeretett egy lány,
De meghalt és már nem szeret.
Szeretett egy lány, halálosan.
Szíve a bánattól megszakadt.
Te, aki őt a magányos sírba kergetted,
Ne várd többé, hogy
Mosolyát neked adja,
Ne várd többé, hogy
Kezét feléd nyújtsa,
Csupán sírjáról a fehér rózsát szakíthatod,
Őt soha többé nem láthatod.
Naponta kijössz majd síromhoz, hogy
Rózsát szakíts és kérd bocsánatom.
De én kegyetlen vagyok, azt hiszed,
Pedig nem, de meg nem bocsáthatok.
Én feledtem bánatom
És feledtem, hogy létezel,
Feledtem, hogy szerettelek.
Sajnállak, de bánatod nem értem
És fel nem foghatom,
Mért hozzám könyörögsz.
De tudom, hogy egy-egy szál rózsa leszakítása után
Egy érzés és egy alak bontakozik ki
A homályból és ha hantomon több rózsa nem terem,
Akkor a feledés leple aláhull teljesen.
Eszembe jut, hogy ki vagy te
És ki voltál nekem,
Álmot adok neked:
Mosolyom rád ragyog
És kezem nyújtom,
Összeforr szivem és szived,
Édes álomba merülök és boldog leszek,
Mert szeretsz és boldog leszel te is.
(Pest, 98. 11. 23. hétfő)
