Gondolatok az ágyban
Hogy mit csinálsz vagy merre jársz azt nem tudom.
Hogy én az ágyban vagyok, csak azt tudom,
S azt, hogy a paplan alá bújok, mert fázom.
S magnóra olvasom minden gondolatom.
Mert hiszem hogy szeretsz,
Hiszem, hogy követsz,
Hiszem, hogy gondolsz rám,
Hiszem, hogy nézel rám.
Hogy tudni mit tudok, az titok;
Egyelőre még nagy titok,
De csak azért marad titok,
Mert nem tudom, hogy mit tudok.
Nem tudom, hogy amit hiszek igaz-e;
Nem tudom, hogy amit gondolok úgy van-e.
Az érzéseim azt mondják: igen!
De ott a kérdőjel, mi van ha nem!?
Mi van akkor, ha minden csak álom,
Mit értsek én az igaz valóságon?
Mért, hogy nem jó feküdni az ágyon,
Mért, hogy néha rossz az álom?
Az álom olykor elérhetetlen,
Még ha itt is él bennem.
S ha megzavarnak, oda a boldogság,
Helyére lép a könyörtelen valóság.
S hogy min alapszik álmom és hitem?
Egy erőn, mely új még, nem ismerem.
De ha van nem lehet kormányozni szivem,
Mert nincs, ami legyőzze szerelmem.
Tudom, az álomra nem gyógyír a valóság,
Csak akkor, ha az maga a boldogság.
A hitre pedig nem megoldás a kételkedés,
És a hitet csak erősítheti a beteljesedés.
(Pest, 98. 02. 21. szombat)
