Furcsa csend
Hami emlékére
Nem hittem hogy valaha is,
Megírom e verset,
Hogy a szívem, mától rólad
Csak, emléket kerget.
Hiába is várlak téged,
A teraszra lépve,
Nem jössz elém gágogva,
A nadrágomat tépve.
Az együtt töltött rövid idő,
Sok képe él bennem,
Ezeket, már rájöttem én,
El nem kell engednem.
Tudtuk addig maradsz velünk,
Míg nem bántasz minket,
Míg ártatlan maradhat,
A könnyes szép tekintet.
Nagyfiúvá cseperedtél,
És hajtott a véred,
Vivikémre támadtál,
Nem védtelek téged.
Anyád helyett anyád voltam,
Ő az első énnekem,
Köszönöm hogy szebbé tetted,
Egy kicsit az életem.
2018 Június 22.
