Flóri, a hős
Élt egyszer, egy cirkusz színes falai között, egy gyönyörű szürke elefánt. Nem volt kölyök már, de idősnek sem mondanám. Mégsem tudta azt, vajon hány
éve élhet már itt. Valószínűleg ide születhetett, mert világéletében emberek vették körül. Tőlük kapta esténként az élelmet, nem emlékezett fákra, csapatra,
nagy vadászatokra.
Egy ideig, szeretett itt élni. Szerette ahogy esténként a porondra vezetik, szeretett a színes takaróban pózolni, büszke volt arra, hogy fontos feladata
van. Hiszen, az ő hátán szaltózott az akrobata, vagy épp ő volt az, aki az ormányával labdákat egyensúlyozott. Gyorsan tanult, ezért nagyon szívesen dolgoztak
vele az emberek.
Ahogyan az évek múltak , ez egyre kevésbé volt izgalmas számára. Valahogy unta az esti fényeket, unalmassá váltak a vezényszavak és hogy mindig ugyanazok
a feladatok.
A tavaszt,mindig nagyon várta. Ilyenkor a cirkusz útrakélt, hatalmas színes autóba költöztettek mindent, állatokat, embert, és nagy tarka sátrakkal járták
a városokat.
Ez, nagyon tetszett neki, hiszen mindig új volt a környék, újak voltak az élmények.
Egy alkalommal, egy tűzoltóállomás mellett vertek tanyát. Ahogy a piros ruhába öltözött embereket figyelte, észrevette hogy az ormányához hasonló csövekkel
szaladgálnak,vizet töltenek bele, majd szétlocsolják.
Egyik reggel aztán, csípős fekete füst szökött az ormányába. A piros ruhás emberek hatalmas autókba pattantak, látta ahogy a csövekkel vizet zúdítanak
a tűzre, amitől az elalszik.
„Ez az! Ezt szeretném csinálni! Hiszen, az ormányom hasonló a csőhöz és én is ügyesen locsolok vizet. „Gondolta magában Flóri.
Attól a naptól kezdve, másról sem álmodott, csak hogy tűzoltó lehessen. Esténként, mikor a porondon sétált, képzeletben máshol járt. Hatalmas tüzeket oltott
és nagy nagy segítséget jelentett a piros ruhás embereknek.
Szomorú szívvel hagyta ott ezt a helyet, dehát, a cirkusszal együtt neki is mennie kellett. Tovább, egy másik városba, új közönséget szórakoztatni.
Legközelebb a cirkusz, egy mező szélén vert sátrat. Hihetetlenül meleg volt,ember és állat nehezen bírta már. Az egyik esti előadás után, ugyanaz a csípős
füst csapta meg az ormányát, amelyet annak idején a tűzoltóállomás mellett érzett. Egy percig sem késlekedett, vizet szippantott az ormányába és szolgálatba
helyezte magát. Mire az emberek észbe kaptak és vödrökért szaladtak, ő már teljes erőbedobással locsolta a tüzet.
A lángok csakhamar elhanvadtak, és mindenki nagyon hálás volt Flórinak a hőstettéért. Valami, eldobott cigarettacsikkről beszéltek, meg arról, hogy ő volt
az, aki megmentette a csapatot a pusztulástól.
Attól a naptól kezdve, a cirkusz plakátját Flóri képe díszítette és még a történetét is elmesélték. Ő pedig nagyon büszke volt arra, hogy, ha rövid időre
is, de tűzoltóelefánt válhatott belőle...
