Fantom
Tudnál-e szeretni? -
Hiába kérdem én,
Csak egy fantom, aki válaszol
és nevet felém!
Ismerem arcod, -
csókoltam a szád,
s te is csókoltál talán.
Nem tudom, mert az emlék halványul már,
de a szívemben örök nyomot hagytál.
Ismertem arcod, fogtam kezed,
régen velem voltál órákon át.
S míg ültünk egymás mellett,
minden pillanat a menyországba repített.
De egyszer mindez végetért
és azóta nem láttalak,
az emlék pedig egyre csak halványodik...
oly kevésre emlékszem már!
Ám szívemben ott vagy még,
onnan nem tudlak kitörölni,
bárhogy is fáj...
Oh, mondd! Tudnál-e szeretni?
Csak egyszer válaszolj, kérlek!
Nem, nem te, te fantom kép!
Te menj el, tünj el végleg,
nekem az igazi kell,
kit úgy szerettem!
S kit ma is úgy szeretek még.
Mondd, mondd, mit tegyek,
hogy közeledbe kerüljek egyszer még!
(Pest, 03. tele)
