Emlék e vers
Emléket kértél tőlem, olyat,
Melyről eszedbe juthat,
De minek szaporítom a szavakat,
Nem öntöm rímbe soraimat.
Búcsúszó
Sokat gondolkodtam azon,
Valyon mi legyen ajándékom?
Olyat kértél, mi rám vall,
Hát megleplek e pár sorral.
Ha előveszed? Én vagyok.
A szavak között elbújdosok.
Ne félj, távol nem megyek,
Tudom, szívedben ott leszek.
Hát még mit is mondhatok:
Talán, sok szerencsét kívánhatok.
Az élethez sok szerencsét,
A jövőhöz sok nevetést.
Őrizd meg mosolygós arcodat!
Könnyet szemedben meg ne lássak!
Nevess! Legyél mindig vidám,
S így gondolj néha rám.
Neked csak köszönettel tartozom
Azért, mert voltál a barátom.
Hidd el, nagyon szégyellem,
Hogy íly egyszerű az emlékem.
Sok mindent kaphatsz mástól,
De ilyet csak írójától.
Olyanok vagyunk karom révén,
Mint két virág az út szélén.
A karom nem kéz, csak egy gondolat,
Mely hozzád mindig visszatalálhat.
Nem meglepetés e költemény,
Csak egy hozzád fűzött remény.
Te most messze, talán túl messze mész,
De nem félek, mert az emlék veled lész.
Mégegyszer: szerencsét egy kalappal!
A verset pedig vidd magaddal.
Tudom, hogy a szó elszáll,
De az írás nem száll;
Csak megkopik; és a fiók mélyébe
Elrejtetik, ott merül feledésbe.
Remélem, ajándékom tipikus én,
Bár már kevés időm révén,
Nagyon siettem. Talán búcsúzni igyekeztem;
S lám, csak e kis dalra tellett tőlem.
(Pest, 95. 06. 10. szombat)
