Én, M. V. Bertalan (I.)
Múltkor már sikeresen bemutatkoztam. Azóta sok víz lefolyt a Dunán és bizony néhány kellemetlen perc is kijutott nekem. De túléltem, átvészeltem! Azért, ha tudtam volna, hogy mire készülnek ellenem, lehet, hogy tiltakoztam volna kicsit!
Az úgy kezdődött, hogy szeretem a csontot! De ha fáj a fogam, akkor hogyan rágicsáljak mindenféle finomságot? Persze ezt az én anyukám is észrevette. Eleinte nem foglalkozott velem, majd helyrejövök. Aztán csak aggódott és végül törte a buksiját, hogy mit csináljon velem. Így jutottunk el az orvoshoz. Brr!
Mert, ha egy kutya szája büdös, akkor ott legalább fogkő van és azt pedig, el lehet távolítani. Nekem azért rossz fogaim is voltak, úgyhogy nemcsak a fogkövet szedték le, hanem kihúztak három fogam is. Nem nagyon emlékszem semmire, mert aludtam. A csuda gondolta volna, hogy mire felébredek fáj az összes álkapcsom és a meglévő meg a már hiányzó fogaim is. Ráadásul még lábra sem tudtam állni, hiába akartam. Sőt, még a csóvizás sem akart menni, pedig örültem, hogy legalább az anyám mellettem van és nem vagyok egyedül.
Szépen lassan visszatért az erő mind a négy lábamba és amennyire tőlem tellett kitántorogtam a megkínzatásom helyéről. Nem mondom, hogy még egyszer végigcsinálnám, de már nem fáj semmim és jutalmul kaptam sok-sok májkrémet. Naná, hogy azt, mert azt szeretem. Gyanítom, hogy megint belerakott valamit a nagysasszony, mert mikor fáj a torkom, akkor is ilyen májkrém-gombócokba rejti a gyógyszert, amitől viszont elmúlik a torokfájásom. Még nem sikerült kiszimatolnom, hogy tényleg van-e benne gyógyszer vagy egyszerűen a májkrém van rám ilyen hatással, de mindegy is, a lényeg, hogy egészséges vagyok és már megpróbálkoztam kisebb csontok elrágcsálásával is.
Most már bárkire rálehelhetek és liheghetek, nincs semmi rossz szaga a számnak és nem vágnak pofákat az emberek körülöttem.
Az elmúlt nagy melegben pedig jócskán kijutott a lihegésből. Muszáj, hiszen mi kutyák így hűtjük magunkat, ha már egyszer izzadni nem tudunk. Gyakrabban vettünk frissítő fürdőt is. Már mondtam, hogy kertes házban élünk, úgyhogy sokszor fellocsoltuk a térkövet és füvet, hogy hűvös, hideg helyen tudjak pihenni. Mindig volt hűs víz a tálkámban, hogy ne kapjak hőgutát. Ami pedig a legjobb volt az egészben, hogy nem kellett kint lennem egész nap, hanem beengedtek a hűvösebb lakásba, ahol kényelmesen elnyújtózhattam a hideg konyhakövön.
Egyszer el is aludtam és nem vettem észre, hogy az édes jó anyám közeledik. Persze, hogy keresztülesett rajtam, mire feltápászkodtam. Pedig már megtanultam, hogy a vakok elől fel kell ugrani, mert nem látják, hogy pontosan hol vagyok és hova lépjenek, hogy ne rám lépjenek, hanem át rajtam. Bizony, megtanultuk még a kapcsolatunk elején, hogy ha jön, én felállok és utat engedek neki. Sőt, a munkahelyén is kifigyeltem, hogy ki elől kellett felpattanni és ki előtt lehetett tovább feküdni, mert úgyis átlép és nem fog a lábamra, fülemre, farkamra taposni. Azért nem egyes egyedül voltam ilyen okos, hanem eleinte bizony anya látott el tanácsokkal, hogy „hoppi fel!", „maradj nyugton". Ha „hoppi fel!" volt a kívánsága, akkor egy idő után rájöttem, hogy tényleg fel kell állnom, ha nem akarom, hogy megrúgjanak vagy rám lépjenek. A „maradj nyugton" pedig tényleg maradhatok, mert lát a közeledő és simán átugrik felettem! Én meg szívesen tanultam, mert, ha jól csináltam, akkor kaptam jutifalit vagy simogatást, dögönyözést. Ha meg nem, hát „én mondtam!" és sajoghatott a bántalmazott testdarabom.
Elmúlt a hőség és kezdődik nem sokára az ősz. Sokat fog esni az eső és előkerülnek a tappancs-törlő ruhadarabok. Hiába, a rend az szabály! Koszos, sáros, homokos lábbal nem lehet bejönni a lakásba. Szerintem ez így van rendjén. Anya is mindig leveti a kinti cipőjét és benti papucsot húz. Nekem se cipőm, se papucsom, így meg kell törölni a talpam. Ha játékos kedvében van, akkor megvakargatja azt a pontot, ahol csiklandós vagyok és olyankor el kell rántanom a mancsom és morrantani is szoktam, legalább tudja, hogy nem valami vicces dolog ez! Igenis, hogy csiklandós vagyok és vegye komolyan a lábtörlés szertartását! Persze azért nem haragszom, tulajdonképpen még élvezem is, hogy játszunk, de ezt a világért sem vallanám be neki. Nincs is rá szükség, mert tudja ő ezt nagyon jól!
Eleinte persze furcsa volt, hogy minden bejövetel előtt meg kell törölni mind a négy lábam, de már annyira megszoktam, hogy anélkül nem is szeretek bejönni. Ha valamiért siet vagy elfelejti, hogy nem töröltünk mancsot, akkor általában megállok az ajtóban és várok. Hahó! Valami elmaradt! Előbb-utóbb majd csak észbe kap. Száraz időben előfordul, hogy ilyenkor örömmel mondja „okos vagy!" megsimiz és „mehetsz" után bemehetek. Végül is ilyenkor nem is koszos a lábam.
Az együtt töltött évek alatt sok mindent tapasztaltunk, tanultunk és sok praktikát előhúztunk a kalapból, hogy könnyítsünk az életünkön. Ebből osztottam meg néhányat. Remélem, hogy ebpajtásaim is okulnak belőle és a gazdik is ellesnek néhány hasznos dolgot!
Türelemmel, kitartással, sok pozitív megerősítéssel rengeteg dolgot meg tudunk tanulni, és mi szeretünk tanulni! Mindent szeretünk, amit azért kell csinálni, mert gazdi mondja, mert örül neki, ha jól csináljuk!
Berci
