Békesség a földön
Békesség a földön a jó embereknek,
Lepkének, lónak, szunnyadó szitakötőnek,
Tiszavirágnak amíg a vizen repked,
Lehajló fűzfaágat beszőve megremegtet,
Majd lehull s lesz halotti szőnyeg.
Békesség a földön a jóakaratnak,
Borjat nyaldosó tengerszem pillantású teheneknek,
Míg leng a legelőn kéken a vadzab,
A csorda a dombon felfele kaptat
S a délibáb messze tornyot lebegtet.
Békesség a földön az édesanyáknak,
Bölcsőre hajló ringató mozdulatuk áldott.
Álmukban a fiú táltosra kap s mennybe vágtat,
Üveghegyen jár, csengenek üvegágak
S megtalálja a kék virágot.
Békesség a földön a szép szelideknek,
Akiknek arcára sűrű álmot kötnek a hétköznapok.
Mozdulatuk emberi törvényt teremtett,
A történelem általuk kezesedett meg
S a temetők előtt leveszik a kalapot.
Békesség annak aki él és játszik,
Álmodik s teremt magának hangyabolyt, mesevárat,
Szájukon a szerelem négyszirmú levele kivirágzik,
Hordják az élők tündökletes csodáit
S jegyét a szelíd, nyugodalmas halálnak.
