Az ősz sötétje
Mostmár kicsit kevesebbet,
Süt le ránk a napsugár,
Tovább alszik és ha felkel,
Munkájától fáradt már.
Hiszen dolgozott a nyáron,
Adta fénylő melegét,
Megérdemli hát az alvást,
Az ősznek sötét hűvösét.
Lelkemnek nem árt a hideg,
Hisz látja a szépet,
Az ősz által elénk sodort,
Sok tarka emléket.
Elképzelem újra mind,
A színeket, formákat,
Ilyenkor a szívem-lelkem,
Mindent újra láthat.
Átadhatom nektek versben,
Amit lát a lelkem,
Ilyenkor nem bánat nekem,
Hogy fogojjá lettem.
A sötétség fogja vagyok,
Éjszakán és nappalonn,
De a tudat, hogy ti vagytok,
Kárpótlást ad, már tudom.
