A vendég
Talán te vagy a vendég,
akit a messze barázdák küldtek ide
a távol pacsirtaszavával, aki esténként
meggyújtod a fáradt-homlokú csillagokat?
Ilyenkor lehajlik az ég, hogy kibetűzzem.
Valaki járt itt, híredet hozta,
hogy megérkezel. Ismerős arcú, csak
a kézfogása volt idegen.
Gyere ülj álmaim mezítelen küszöbére,
furcsa vendégfogadás ez, nincs
egyebem, szeletke kenyér még akad
itthon, s még vágyaink friss kávé illata
szálldos, gyújtsd meg utolsó, fél cigarettád.
Most ne szólj, ünnepélyes a csend, feloldja
a tépett idegek kötelékét, s nyugtat, mint
az érett, asszonyi símogatás.
szemedről látom, hosszú utad volt,
pihenyj le nálam, a békesség egyszerű
nyoszolyáján, tűzre dobok még
néhány szál rőzsét maradék szeretetből,
hogy felengedj.
Vesd le az inged, fehérre mosom
a hajnalok lassan csorduló könnyeiből.
Majd ha aludtál, s kivirágzik a reggel,
indulj tovább, távol kolomp szava hív.
Felejtsd el a szűkszavú pompát,
s, hogy szó sem esett a küldetésről,
ne ijedj meg, csak menyj,
s verd le cipődről elégett szívem hamuját.
