A hangulatok virágaiból
V. A május.
Nem tudom, ismered-e illatát
a dallam-csengős májusi délutánnak,
és bőrödön füvek érintését,
valami tiszta felszabadulást,
a hernyótalpas vérszemű igékből,
és összetartozást a csillagokkal,
melyek nevére mindig elfogott,
a lélek-égető boldog igézet;
nem tudom, érted-e, hogy homlokod felett
tört fények hogy ragyognak végtelen egészet,
hol minden tévedésed megvilágosul:
mert nem a szerelem az egyedüli lényeg,
és ölelésed szép igéretét is,
csak az élő föld ölelése varázsolja széppé.
Alázatos leszel, és gyönyörű,
és fényességes, mint a csillagok...
Ix. Szeptember.
Hangfoltok elakadnak a számban,
Fordult a föld, lábam alatt a nyár,
selyem neszekkel tovább imbolyog,
a létből nyűtt esőkabát vagyok,
kiterítve a zuhogó időre,
lázadó álmaim lelombozódtak,
csak ismétlődő dekadenciám
tornyos fellegit terelgetem,
" az igazság gyakran nyelvünkre szárad"
Ilyenkor volt utcákra gondolok,
melyekben csak kopasz tábláik laknak,
a járda szélen kis gyermek korom
kockás kabátban ballag ilyedősen,
vadgesztenyét ringat kócos hajában.
Aztán az intézetkaput szívére zárják,
és kilincsét már kívülről rángatom.
De ha végképp nem lesz mit mondanom,
talán lesz még erőm elhozni onnan,
kinőtt csodák szeptemberi virágát.
